Tomira egy angyal vigyáz!

Tomi a szexi vagy nem?!-ben

Dukai Regina, Tóth Szabi és Tomi – ők hárman döntik el, kik az ország legszexibb lányai és pasijai. A Szexi vagy nem negyedik szériájában természetesen nem volt mindig egyszerű dolguk…

„Azt szeretem, ha valaki szerény, és jól is néz ki - a fiúk, és a lányok között egyaránt. A Szexi vagy nem-ben nagyon nehéz dönteni, hiszen van, aki szimpatikus, de nem elég szexi, és ezért ki kell szavaznunk. A feladatomnak ezt a részét nem élveztem túlságosan. Persze van olyan is, aki reklamál, mert szerinte alacsony pontot kapott, még akkor is, ha tízből kilencesre értékeltük.” – magyarázta Regina.

Szabinak és Tominak más szempontjai voltak az ítélkezésnél. „Mi szeretünk a külső alapján ítélni – mondta nevetve Tomi.Egyébként furcsa, összetett feladat zsűrizni, és bizony akadt olyan lány már eddig is, nem is egy, aki zavarba ejtően szép volt… Szinte minden adásban lesz olyan, akiben „van valami”. A zsűri egyébként nagyon jól működik, jóban vagyunk egymással, és ez megkönnyíti a munkánkat!

A Sugarloaf frontembere, Tóth Szabi szerint a néha fárasztó forgatásokon nagyon jó volt a hangulat, ő pedig néha úgy érezte magát, mint a mesefilmekben az ordas farkas. „Voltak ugyanis hozzám képest szemtelenül fiatal jelentkezők – árulta el a zenész. – A fiúk zsűrizését és pontozását egyébként az első selejtezőtől kezdve Reginára bízzuk, ehhez ő jobban ért. Tomival inkább a lányok szexuális kisugárzását és külsejét ítéljük meg – és persze az sem baj, ha mindez nem üres fejet takar – tette hozzá Szabi.

A Szexi vagy nem negyedik évadját, tele izgalommal és feszültséggel, na meg sok szexi fiúval és lánnyal, augusztus 31-től láthatjátok a VIVA képernyőjén.

Tomi bunyo

2010.08.16

Megverték Tomit :(

Molnár Tamást, az Anti Fitness Club énekesét hétfőn kiütötték egy budapesti szórakozóhelyen - írja a Bors. Az énekes szerint a szokatlan, kihívó külseje miatt verhették meg. "A másság mindenütt a világon indulatokat vált ki az emberekből. Nem a nemi hovatartozásomra gondolok, hiszen mindig is a lányokat szerettem, a külsőm miatt azonban naponta belém kötnek az utcán" - mondta a lapnak az énekes. Hozzátette, amíg nem volt ismert addig is belékötöttek, annyi az újdonság, hogy amióta befutottak az Anti Fitness Clubbal, a lapok megírják, ha valaki megtalálja magának. Molnár általában csak elszenvedője a veréseknek, mert utálja az erőszakot, de a most héftői esetkor egyik kötekedőjének kénytelen volt behúzni egyet. Ahogy mondta, ha nem védekezik rosszabbul járhatott volna, komolyabbak lennének a sérülései.

 

HANGSZEREK:

Tamás gitárjai:



HEVEDER: 

Tomi akusztikus gitáron kezdte a pálya futását,mint minden kezdő gitáros.Egy interjúban elmondta,hogy egy METALICA (1999-ben) koncerten tombolt és anyira a hatása alatt volt az egésznek,hogy úgy döntött meg akar tanulni gitározni.Addig kérlelte a szüleit,hogy kapjon egy gitárt :)

Tomi a LEGELSŐ gitárjáról:
"
A nagybátyámé volt,aki beat-zenészként ténykedett.
Mindaddig amíg 
nem
találkoztam Balázzsal,csak két dalt tudtamjátszani rajta,ennek ellenére mindenkinek
azzal dicsekedtem,mekkora virtuóz vagyok.Amikor rájöttünk,hogy zenekart 
akarunk alapítani,együtt elmentünk a hangszerboltba,majdmondtuk az eladónak,
hogy a legolcsóbb elektromos gitárt kérjük. Attól kezdve az elsőgitáromnak 
meglett a véglegesnek tűnőhelye a falamon. Rettenetes dobozhangja van,de gyönyörű! "


Line 6 Variax 700 black:

°Kiváló Japán minőség
°akusztikus modellező gitár
° mahagóni test lucfenyő tetővel 
°mahagóni nyak, rózsafa fogólap

°
csavarozott nyak 
°
 fémhúros menzúra


Modern Eagle II Model 

Paul Reed Smith márka mára fogalom, igazán igényes hangzásvilágával mára olyan keresett hangszer lett,mint a Gibson
A két meghatározó típusnak a Gibson Les Paulnak és a Fender Stratocasternek az ötvözete a Paul Reed Smith gitár.

Ez egy minőségi amcsi gitár.Nagyon sok profi,külföldi zenész használja ezt a márkát.Érdekességként annyit,hogy bundoknál  madaras berakások vannak.Ami szerintem gyönyörű... :)))
Tomi elmondása szerint erre a gitárra költött a legtöbbet (pofátlanul nagy összeget...) és ezzel aludt napokig.

Ilyet használt a Többet érsz és a Még vár ránk ez a Föld című klipben.És a 2008-as év eleji koncerteken.

Ephiphone 1956 Gold Top 

 

  • °Zárt humbuckerek
  • °Arany hardware
  • °24,75 menzúra
  • °Nyak szélesség: 1,68
  • °Ragasztott mahagóni nyak
  • °Mahagóni/éger test
  • °Mahagóni/éger top
  • °Ebony szín

    Stáb 2-ben egyszer a kocsiban játszott rajta,míg a szálláshelyre nem értek.



PETI gitárjai:


HEVEDER:

Peti is akusztikus gitáron tanult meg először gitározni,mint Tomi.Egyébként Peti a szóló gitáros.Tomi pedig a ritmus gitáros..

Ephiphone Les Paul Custom

 

  • °lnico P90A Hangszed?k
  • °Króm hardware
  • °24,75 menzúra
  • °Nyak szélesség: 1,68
  • °Trapéz berakás
  • °Ragasztott mahagóni nyak
  • °Mahagóni/éger test

     


    Gibson SG - Silver limited

 

Nagykoncerten a PECSA-ban és a sátoraljaújhelyi koncerten játszott ezen

Pearl

2 fajtát használ Peti,legújabban egy fehéret is beújított.
Feketét Még Vár Ránk Ez A Föld c. klipben láthattuk,a pirosat pedig a Többet érszben.

MIKI: 

Nem használ pengetőt,mivel a basszisták általában ujjal pengetik meg a gitár húrjait.

CORT A5 basszusgitár

 

°Átmenő juhar/wenge nyak öt darabból
°Habos juhar test
°Bartolini* mk1 pickuupok
°Bartolini* mk1 EQ
°Hipshot* Lic. kulcsok
°OPN (lakkozatlan, natúr)
°3 sávos aktív EQ
°EQ On/Off kapcsoló (slap)

 

FEKA:


MAREK:

 

 Marek Gitárjai:

egyedi kézzel készített gitárja:
(egyik barátja készítette neki és egyelőre csak studió hangszer,
koncertekre nem nagyon hordja)
/2013/

Gibson X-PLORER

 

Gibson Les Paul Standard Plus Ice Tea

Gretsch silver

 

 

A zenekar tagjai:

*----*

 

Drága egyetlen Balázsunk: 



Teljes Név:
 Fekete Balázs
Becenevek: Baláss, Fekaaa, Papa :)
Hangszer: dobok! (12éves kora óta!)
Születési hely: Vác
Szemszíne: Barna
Eredeti hajszín: szőkésbarna
Magasság: 188cm 
Testvér: 1báty Robi
Hobbi: dobolás
Kedvenc eggyütesek: Atreyu, Lagwagon, Drop Dad Gorgeus, The Red Jumpsuit apparatus,
Kedvenc film: Haláli hullák, Hetedik, Remény bajnoka, 
Kedvenc szín: piros
Kedvenc állat: fehér cápa.
Állatok: 2 macska (scofield és fiona)
Kedvenc étel: bajor sült
Egyéb info: utálja ha morzsa van az ágyban. és ha a főtt étel hideg!
Kapcsolatban! :)

Régi fotók: 

 

Tamásunk: 



Teljes név: Molnár Tamás 
Becenevek: ToMi, Tatu^^

Hangszer: Ének, Gitár (11éves korától gitározik!)
Születésnap: 1987.december.2
Születési hely: Budapest

Szemszíne: Zöld
Hajszíne: Fekete
Eredeti hajszíne: Barna
Magasság: 180cm
Testvér: 1 báty + 1 öcs

Hobbi: ZENE! ^^
Kedvenc szín: Lila

Kedvenc állat: Tatu
Állat: egy gyönyörű fehér kiskutyi :) de régen vallotta, hogy sosem lesz állata! "Balázsnak van 2 macskája és amikor átmegyek és leülök arra a helyre ahol szeretnek heverészni mindig szőrös lesz a nadrágom! Egyszerűen nem szeretem ha szőrös lesz a cuccom!"

Kedvenc együttesek: Amor For Sleep, Fall Out Boy, Alesana, 30 second to mars, Saosin stb..
Kedvenc étel: Sajtosroló

Egyéb infó: Nagyon szereti a sajtosrólót!

Iskolái:
Általános isk.. Homoktövis úti általános isk..
Közép isk.. Újpesti két tanítási nyelvű Műszaki szakközépiskola és gimnázium
Egyetem/Főiskola: BMF Gépészmérnöki


Gyerekként: 

 

VARSÁNYI ÚR!:


Teljes név: Varsányi Miklós 
Becenevek: Miki,
Hangszer: Basszusgitár (17éves korától!)
Születésnap: 1985.október.15
Születési hely: Budapest
Szemszín: Barna
Magasság: 184cm
Eredeti hajszín: Barna
Testvér: 1 báty 
Állat: Egy macska Luca ^^ 

Hobbi: gitár, foci, olvasás, buli, 
Kedvenc együttesek: August Burns Red, Amor For Sleep, The Dilinger, Escape Plan, Haste the day, Silverstein, Blessthefall, Drop Dead Gorgeous, és még sorolhatnám...
Kedvenc filmek: 4szoba, Emlékmás, Felejtés bére, Ken park, Összeomlás, Kamera által homályosan, Sin city, 12 majom, Old boy, 
Kedvenc szín: Fekete, Narancs sárga, 
Kedvenc állat: Vaddisznó
Kedvenc étel: Vaddisznó
Egyéb infó: Későn kel meg későn fekszik..Nyomon követi az Ajax Amsterdam focicsapat életét amennyire csak lehet!

Iskolái: 

Általános isk.. Homoktövis úti ált isk..
Közép isk..  Liceo Sientifico Enrico Medi (IT) aztán Bródy Imre gimnázium
Egyetem/főiskola..  Műszaki- Könnyűipari Mérnöki

Gyerekként: 

 

NAGY MAREKUNK: 

2011 nyarától ideiglenesen Marek helyettesíti Petit a koncerteken.
Mert Peti bal keze sérült meg, jelenleg műtét után lábadozik.

A zenekar hivatalos honlapján keresztül értesítette a rajongókat a sajnálatos balesetről: gitárosuk megbotlott, és rázuhant egy üvegpohárra,
ami csúnyán felsértette a tenyerét, több eret, ideget is elvágva. Petit megműtötték a Baleseti Intézetben, és a beavatkozás jól sikerült,
ám az altatás miatt néhány napig még a kórházban kell maradnia, megfigyelésen.

„Már kevésbé fáj, inkább kellemetlen, de érzem, hogy gyógyulok. Időbe telik majd, míg teljesen felépülök."

- üzente a rajongóknak.

 

Marek 2012 októberétől 2014 januárjáig is AFC banda tag volt:

-Más zenekarokban is tevékenykedik még.
Személy szerint imádom :) nagyon aranyos, tisztességes, imádnivaloan ennivaloan cuki figura! :)


EXXX --->

Szabó Péter :)


Teljes név: Szabó Péter
Becenevek: Peti, Pítör, Peticsi
Hangszer: Gitár (18éves korától!)
Születésnap: 1985.december.3.
Születési hely: Győr
Magasság: 185cm körül
Eredeti hajszín: Barna
Szemszín: Barna
Testvér: 2hug
Hobbi: Filmek, zenélés., gördeszkázás,
Kedvenc együttesek: Emery, Finch, Drop Dead Gorgeous, Escape The Fate, August Burnus Red, stb...
Kedvenc filmek: Tim Burton összes filmje, Lord of Dogtown. 
Kedvenc könyvek: Stephen King sorozat, Anne Rice sorozat, Kis Herceg, Poe versek, 
Kedvenc szín: passz, szerintem nincs ilyen 
Kedvenc állat: sün
Állatok: Van 1 kutyája Vacak..[szerintem nagyonédes!..]
Kedvenc étel: Olasz tésztaféleségek
Egyéb infó: Nem szereti ha lenézik egymást az emberek mert mindenki jó valamire ha másra nem elrettentő példának! (:
Sokmindent érdemes tudni róla de azt lehet leírni pár sorban ;)


Iskolái: 
Általános isk..  Ortutay (Győr)
Közép isk..  Págisz (Győr)
Egyetem/Főiskola.. BMF kiadó (Budapest)

Kicsinek: