1-2 info az új lemezről ;)

2010.08.16

Tomitól megtudtuk, a második album a Lélekzet címet viseli, az elnevezés
pedig csupán egy véletlen elírásnak köszönhető, amire mindannyian ráharaptak:

 

- Olykor sok, ehhez hasonló, furcsa véletlen alakítja a zenekar életét!

Egy alkalommal úgy jellemezték a készülő korongot, hogy az 
eddig megszokott stílusnál az jóval melankolikusabb lesz, ám a
stúdióban fontosnak tartották megjegyezni, ez egyáltalán 
nem jó kifejezés a dalok hangulatára:

- Rájöttünk, hogy nem tudjuk és nem is akarjuk bekategorizálni 
a saját munkánkat. Nagyon színes darab, rengeteg témával, 
a szerelemtől, a társadalomkritikákon át egészen a buzdító 
alokig sőt, még egy születésnapi szerzeményt is írtunk, 
ami annyira jól sikerült, hogy akár még klip is lehet belőle.

Az új számokra hamarosan, éppen a megjelenés
napján tombolhat a közönség, a teljes CD-hez 
ugyanis a lemezbemutató bulin lehet majd 
először hozzájutni. Ígéretük szerint az este során a 
csapat összes fontos nótája felhangzik majd,
és tőlük megszokott módon apait-anyait beleadnak
a színpadon. Különleges látványelemekkel 
ez alkalommal nem készülnek, és a vetkőzés lehetőségét
is inkább fenntartják a későbbi alkalmakra
 

Ajánló
Kommentek
  1. Én