ÁLOM.NETLabancz Lilla a szerep miatt ismerkedett meg az együttessel.

 


A Cool Live műsorában Horváth Éva és Leo az Álom.net című film főszereplőjét, Labancz Lillát és a képsorokon szintén feltűnő zenekar, az Anti Fitness Club frontemberét, Tomit faggatták a hamarosan mozikba kerülő alkotásról és szerepükről.
Tomi elmondta, szívesen vállalták a felkérést, hiszen saját magukat és együttesüket alakíthatták a filmben, valamint ezáltal színészi képességeiket is megmutathatták. A báli zenekart alakító srácok szerencsére könnyen beletanultak a ?szerepbe?, apró nehézségük azonban így is akadt: Magunkat alakítottuk, ez ugyebár nem volt nehéz, az viszont nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a dalt, amit játszottunk, imitálnunk kellett. Ez azt jelenti, hogy mindennek úgy kellett kinéznie, mintha valóban gitároznánk, dobolnánk és énekelnénk, de valójában nem szólt semmi, én is csak tátogtam. ? mesélte az AFC frontembere. A szerep Lillának sem okozott nehézségeket, hiszen elárulta, sok a hasonlóság valódi énje, és a filmben látható Regina között. Akadnak azonban gondjai az alvással. Mióta ugyanis vége a forgatásnak, óriási izgalom lett rajta úrrá, hiszen már alig várja, hogy láthassa a kész alkotást. A színésznő végül elmondta, élvezte a munkálatokat, és szinte minden kollégájával jó barátságot kötött, főleg Cifra Kingával, de az Álom.net-nek más új ismeretségeket is köszönhet. Bevallotta, az Anti Fitness Club munkásságát a film munkálatainak kezdetekor kezdte el tanulmányozni: - Előtte nem ismertem őket, de amikor megtudtam, hogy a srácok is szerepelnek majd a filmben, meghallgattam a dalaikat. Azóta igazi fan vagyok!
amit játszottunk, imitálnunk kellett. Ez azt jelenti, hogy mindennek úgy kellett kinéznie, mintha valóban gitároznánk, dobolnánk és énekelnénk.


Ajánló
Kommentek
  1. Én