Feka írta Blogzónán :)

2010.02.28

Ma este Óbudán épp szálltunk be a kocsiba bátyámmal, amikor odajött egy idős úr, hogy tudnánk-e segíteni neki és a feleségének, mert nem indul az autójuk és be kellene bikázni. Mondtuk neki, h persze, de nekünk nincsen bikakábelünk. Sajnos neki sem volt a megfelelő kábel, csak valami régi ócska kábel amit valahogy összeszerkesztett. Mindenesetre átálltunk a kocsival az ő autójuk mellé és kezdetét vette az akció!:) A két kábel egyik végét én fogtam egy-egy csavarhúzóval a mi akkumulátorunk pozitív és negatív végéhez, a másik végeit az idős hölgy fogta oda az ő autójukban lévő alkatrészhez. Mindeközben megjelent egy bácsi a kutyájával, és elkezdett vadul mozizni, hogy mi történik. A kutya meg a zseblámpa fényével kezdett el játszani, miközben mi ott tettük a dolgunk!:) Bátyám beült a volán mögé és elkezdte járatni a motort, majd ezek után az idős úr is, de sajnos nem indult az autójuk. Ezek után elkezdtünk beszélgetni, hogy mi lehetne a megoldás, mikor a kutyás bácsi kijelentette, hogy neki van bikakábele. Mindez azért volt vicces, mert bátran végignézte, ahogy azokkal a gyenge kábelekkel próbáljuk orvosolni a bajt. Mondtuk neki, hogy akkor hozza  hátha azzal könnyebben fog menni. Visszajött és ráerősítettük megint a két akkumulátorra a kábeleket. Próbálkoztunk elég sokáig, de valahogy sehogy sem sikerült. Kiderült, hogy valószínűleg nagyobb lehet a probléma és nem segít az egyszerű bebikázás. És az is kiderült, hogy az autójukat nem lehet se tolni, sem vontatni, mert hátsókerék meghajtásos és bele is van írva az autó műszaki könyvébe, hogy nem szabad! Végül ugyan nem indult be az autó, a történetet viszont szerettem volna megosztani veletek, azért, hogy ha lehetőségetek van rá és valaki rászorul akkor bátran segítsetek!! Sosem lehet tudni, bárki kerülhet bajba! Olyankor viszont jól esik ha legalább kaptok segítő kezeket!:) Minden jót és vigyázzatok egymásra és magatokra! És Tomi szavaival élve "szeressétek egymást" !!

Ajánló
Kommentek
  1. Én