Tomi a szexi vagy nem?!-ben

Dukai Regina, Tóth Szabi és Tomi – ők hárman döntik el, kik az ország legszexibb lányai és pasijai. A Szexi vagy nem negyedik szériájában természetesen nem volt mindig egyszerű dolguk…

„Azt szeretem, ha valaki szerény, és jól is néz ki - a fiúk, és a lányok között egyaránt. A Szexi vagy nem-ben nagyon nehéz dönteni, hiszen van, aki szimpatikus, de nem elég szexi, és ezért ki kell szavaznunk. A feladatomnak ezt a részét nem élveztem túlságosan. Persze van olyan is, aki reklamál, mert szerinte alacsony pontot kapott, még akkor is, ha tízből kilencesre értékeltük.” – magyarázta Regina.

Szabinak és Tominak más szempontjai voltak az ítélkezésnél. „Mi szeretünk a külső alapján ítélni – mondta nevetve Tomi.Egyébként furcsa, összetett feladat zsűrizni, és bizony akadt olyan lány már eddig is, nem is egy, aki zavarba ejtően szép volt… Szinte minden adásban lesz olyan, akiben „van valami”. A zsűri egyébként nagyon jól működik, jóban vagyunk egymással, és ez megkönnyíti a munkánkat!

A Sugarloaf frontembere, Tóth Szabi szerint a néha fárasztó forgatásokon nagyon jó volt a hangulat, ő pedig néha úgy érezte magát, mint a mesefilmekben az ordas farkas. „Voltak ugyanis hozzám képest szemtelenül fiatal jelentkezők – árulta el a zenész. – A fiúk zsűrizését és pontozását egyébként az első selejtezőtől kezdve Reginára bízzuk, ehhez ő jobban ért. Tomival inkább a lányok szexuális kisugárzását és külsejét ítéljük meg – és persze az sem baj, ha mindez nem üres fejet takar – tette hozzá Szabi.

A Szexi vagy nem negyedik évadját, tele izgalommal és feszültséggel, na meg sok szexi fiúval és lánnyal, augusztus 31-től láthatjátok a VIVA képernyőjén.

Tomi a frontember

 

2010.08.15

 

 

Ha az " emósok " mélabús, depressziós figurák, akkor az AFC 20 éves énekes-gitáros-dalszerzője biztosan nem " emós " ! A civilben gépmérnöknek készülő Tomi inkább öntörvényű, polgárpukkasztásból jelest érdemlő, folyton vigyorgó és mindenre nyitott pop-punk arc, aki - tudatosan vagy ösztönösen, de - határozott lépésekkel halad előre, és biztosak vagyunk benne, hogy előbb-utóbb (de inkább előbb) valóra fogja váltani az álmait! 

Fejezd be a mondatokat!

A fitness..
távol áll tőlem
Ha indulnom kellene az olimpián...az egész világ rajtam röhögne
Fő bűnöm, hogy...mindig megbocsájtok!
Az ágyban...nem csak aludni lehet [sajátmegjegyzés: X'D]
Életem első csókja...9éves koromban történt meg
!
Sohasem vennék fel...
citromsárga gumicsizmát
Életem legrosszabb frizurája...a tövig nyírt haj volt
Megbántam hogy...megkértem a bátyámat, hogy vágja le a hajam kopaszra!
A legtöbb időt...a tökör előtt tölti
Mindig van nálam...korrektor, tükör, hajlakk, fésű, ajakápoló, rágó, parfüm, papír, toll.
Meglepődnétek ha tudnátok, hogy...kiskoromban megszöktem a mandulaműtétemről. (de aztán elkapott a portás a bejáratnál, ahogy a pizsamámban próbáltam meg elhagyni a kórházat!) 

Válassz! 

Kutya vagy macska?
Nincs, mert Balázsnak van két cicája, és amikor átmegyek hozzájuk, és leülök valami olyan helyre, ahol a macska is előszeretettel heverészik, mindig tiszta szőr lesz az egész gatyám, és én azt nagyon nem szeretem!
Tél vagy nyár? 
Egyik se, mert télen a párától és a hótól ugrik össze a hajam, nyáron meg leizzadok! 
Zene vagy szöveg?
Milyen hülye kérdés ez? ZENE SZÖVEGGEL!
Reggel vagy este?
Egyértelműen este, mert akkor ébredek fel csak igazán! (: A reggeli kelés nem az erősségem! (:
Badboy vagy nice guy?
Ez is, az is! (: 
Ész vagy haj?
Hajban az ész! (:
Mozi vagy DVD? 
VHS! :)
Koncert vagy házibuli?
Mind1 csak sokan legyenek!


Tomi kedvenc dalai:

1. Amor for sleep.. Remember To Feel Reel
2. Black Audio..The Love Letter
3. From Auton To Ashes.. Autums Monologe
4. Muse.. The Is Running Out
5. The Used.. It's Hard To Say

HANGSZEREK:

Tamás gitárjai:



HEVEDER: 

Tomi akusztikus gitáron kezdte a pálya futását,mint minden kezdő gitáros.Egy interjúban elmondta,hogy egy METALICA (1999-ben) koncerten tombolt és anyira a hatása alatt volt az egésznek,hogy úgy döntött meg akar tanulni gitározni.Addig kérlelte a szüleit,hogy kapjon egy gitárt :)

Tomi a LEGELSŐ gitárjáról:
"
A nagybátyámé volt,aki beat-zenészként ténykedett.
Mindaddig amíg 
nem
találkoztam Balázzsal,csak két dalt tudtamjátszani rajta,ennek ellenére mindenkinek
azzal dicsekedtem,mekkora virtuóz vagyok.Amikor rájöttünk,hogy zenekart 
akarunk alapítani,együtt elmentünk a hangszerboltba,majdmondtuk az eladónak,
hogy a legolcsóbb elektromos gitárt kérjük. Attól kezdve az elsőgitáromnak 
meglett a véglegesnek tűnőhelye a falamon. Rettenetes dobozhangja van,de gyönyörű! "


Line 6 Variax 700 black:

°Kiváló Japán minőség
°akusztikus modellező gitár
° mahagóni test lucfenyő tetővel 
°mahagóni nyak, rózsafa fogólap

°
csavarozott nyak 
°
 fémhúros menzúra


Modern Eagle II Model 

Paul Reed Smith márka mára fogalom, igazán igényes hangzásvilágával mára olyan keresett hangszer lett,mint a Gibson
A két meghatározó típusnak a Gibson Les Paulnak és a Fender Stratocasternek az ötvözete a Paul Reed Smith gitár.

Ez egy minőségi amcsi gitár.Nagyon sok profi,külföldi zenész használja ezt a márkát.Érdekességként annyit,hogy bundoknál  madaras berakások vannak.Ami szerintem gyönyörű... :)))
Tomi elmondása szerint erre a gitárra költött a legtöbbet (pofátlanul nagy összeget...) és ezzel aludt napokig.

Ilyet használt a Többet érsz és a Még vár ránk ez a Föld című klipben.És a 2008-as év eleji koncerteken.

Ephiphone 1956 Gold Top 

 

  • °Zárt humbuckerek
  • °Arany hardware
  • °24,75 menzúra
  • °Nyak szélesség: 1,68
  • °Ragasztott mahagóni nyak
  • °Mahagóni/éger test
  • °Mahagóni/éger top
  • °Ebony szín

    Stáb 2-ben egyszer a kocsiban játszott rajta,míg a szálláshelyre nem értek.



PETI gitárjai:


HEVEDER:

Peti is akusztikus gitáron tanult meg először gitározni,mint Tomi.Egyébként Peti a szóló gitáros.Tomi pedig a ritmus gitáros..

Ephiphone Les Paul Custom

 

  • °lnico P90A Hangszed?k
  • °Króm hardware
  • °24,75 menzúra
  • °Nyak szélesség: 1,68
  • °Trapéz berakás
  • °Ragasztott mahagóni nyak
  • °Mahagóni/éger test

     


    Gibson SG - Silver limited

 

Nagykoncerten a PECSA-ban és a sátoraljaújhelyi koncerten játszott ezen

Pearl

2 fajtát használ Peti,legújabban egy fehéret is beújított.
Feketét Még Vár Ránk Ez A Föld c. klipben láthattuk,a pirosat pedig a Többet érszben.

MIKI: 

Nem használ pengetőt,mivel a basszisták általában ujjal pengetik meg a gitár húrjait.

CORT A5 basszusgitár

 

°Átmenő juhar/wenge nyak öt darabból
°Habos juhar test
°Bartolini* mk1 pickuupok
°Bartolini* mk1 EQ
°Hipshot* Lic. kulcsok
°OPN (lakkozatlan, natúr)
°3 sávos aktív EQ
°EQ On/Off kapcsoló (slap)

 

FEKA:


MAREK:

 

 Marek Gitárjai:

egyedi kézzel készített gitárja:
(egyik barátja készítette neki és egyelőre csak studió hangszer,
koncertekre nem nagyon hordja)
/2013/

Gibson X-PLORER

 

Gibson Les Paul Standard Plus Ice Tea

Gretsch silver

 

 

Halihoo Sziasztok :*

IDE KÖLTÖZTÜNK :D

Ez hihetetlen, ezt a legmerészebb álmaimban sem mertem volna elképzelni!!!!!!
De mégis, mégis létezik az Anti Fitness Club nevű banda!!!!!
A 4 srác akik teljesen átlagosnak tűnnek!
Ha netán nem ismernéd őket ami lehetetlen!!!!
Vagy ha nem ismernéd őket elég jól
[aminek nem nagyon örülök]!!
Hát akkor nézz körül itt!!!!

 
Érdemes körülnézned, mert itt mindent megtudhatsz erről a 4 észbontó srácról ;]

Az Anti Fitness Club egyértelműen a jövő bandája!!!!

A haverokból összeállt eget rengető banda története!!

2002 novemberében Tomi, Balázs és Anti megalapították az Anti Fitness Club–ot!! A zenekarnév választásánál figyelembe vették azt, hogy olyan nevet találjanak ami illik mindannyiuk személyiségéhez. Mivel nem a konditermekben és a sportpályákon, hanem a füstös és zajos koncerteken érezték jól magukat ez a név tökéletesen illeszkedett hozzájuk... amit azóta is büszkén viselnek... A srácok elkezdtek próbálni, dalokat írni melyeket 2003 elején már be is mutattak a szűk nagyérdeműnek... Ekkortájt csatlakozott a bandához Miki, akivel kiegészülve elkészítette első demóját a csapat... Zenéjüket alapvetően punk rocknak mondották de a későbbiekben egyre dallamosabbá váltak a dalaik... Újabb nóták készültek amik egyre kifinomultabbak voltak, s melyek ismét felvételre kerültek 2004-ben. Természetesen mindeközben koncertezett is a zenekar. 2005 őszén a Macskanadrág és a Prosectura zenekarok társaságában, majd 2006 tavaszán saját szervezésben több mint 30 bulit nyomott le a pályája elején tartó, mégis már lassan 100 bulit háta mögött tudó zenekar. 2007 tavaszán Anti távozott a zenekarból...helyét Peti vette át. Ekkor került felvételre egy újab demó aminek sokkal nagyobb visszhangja lett mint elődeinek, és ez lemezszerződéshez is juttatta a fiúkat. Elkezdődött az új dalok készítése, melyek közül a „Még vár ránk ez a föld” című slágerhez videóklipet is forgattak. A viva tv a premier napjától kezdve előszeretettel játsza a számot... mely a megjelenése első hetében már a 10. helyen startol a Viva Chat Show 40-es listáján. Természetesen lemez is készült mely tavaszra lett beigérve. [Június 7. BRAVO OTTO GÁLA LEMEZBEMUTATÓ KONCERT, ezen a napon jelent meg az Anti Fitness Club 1. lemeze. Mely az Anti Fitness Club címet viselte... =]
2011-ben Petinek volt egy kisebb de annál súlyosabb balesete..
Egy üvegszilánk felhasította a tenyerét ezt követően műtötték..
és nem reagáltak még rendesen az idegek a
kezében ami azt jelenti, hogy nem tudja lefogni
az akkordokat... 
Ezért Tomiék kerestek egy helyettesítő gitárost (2011)..
Marekot :D
Aki elég jónak, sőt remek gitárosnak bizonyult ..:)
Aztán kicsivel több, mint egy év múlva bevették a bandába (2012.10.), 
mert Peti keze még mindig nem az igazi..